Nagy várakozásokkal repültem ki az idei Proweinre, Düsseldorfba; ugyan üzleti célból, de sajnos csak egynapos villámlátogatásra. 

Azoknak, akik nem ismerik ezt a rendezvényt, röviden csak annyi, hogy egy óriási borkiállítás, ahol a kilátogatók ingyenesen végigkóstolhatják a kiállítók borait, kapcsolatokat szerezhetnek és üzleteket köthetnek. Eddig egyszerű, a különlegessége, hogy mindezt akkora területen rendezik, mint a teljes budapesti Hungexpo kétszer, a világ összes jelentős bortermelő országából, a világ legjobb borászataival. 

Az volt a taktikám, hogy a kevés alvás, a viszonylag gyors tempó és a nagy távolságok miatt a pavilonok végéről haladok előre, a bejárat felé, így nem megy el idő a visszaúttal: Mire a borászatok csomagolnak, én már a nagy kóstolózónákhoz érek, ahol nyerhetek még egy kis időt. Így esett, hogy elsőként a hármas pavilonban Kelet-Európa országai között ráakadtam a fantasztikusan felépített, látványos szlovén standra és a mellette álló időgépre: A magyar placcon a '90-es évek színei, stílusa és üzenete fogadott. 

A stand felett egy műanyag vászonból összerakott, a többihez képest pici szögletes "korona" lógott: a magyar zászló színeihez csak nyomokban hasonlító pirossal, zölddel, bormarketinges pöttyökkel, óriási Ungarn felirattal és egy Wines of Hungary lábjegyzettel. Sajnos nehéz lenne átadni, hogy mennyire kiütközően gagyi megjelenítés volt ez a többi országéhoz képest, melyek mind anyaghasználatban, mind grafikailag, mind pedig méretükben annyival fölé-nőttek ennek, mintha egy forma-1-es mezőnybe neveznénk egy kispolszkival. Mert bár én szeretem ugyan a kispolszkikat, érzelmi szálak is kötnek hozzá gyerekkoromból, de azért nem vagyok olyan vak (és hülye), hogy ne vegyem észre, hogy az egyetlen egyezés, hogy ennek is négy kereke van, meg annak is. 

A vásárra kidolgozott arculat a következő volt: Vajszínű háttér előtt egy pohár fehérbor, melynek talpán egy vékony nemzeti szín szalag fonódik át. Hogy ebből mi látszott vagy mi jött át? Semmi! Vajszínű háttér előtt egy pohár fehérbor? Gratulálok. Itt tartott a világ ízléstelenebbik fele 20 éve. A stand egyéb elemei, a szürke és fehér felületek kombinációja viszont nem volt rossz, sőt! Szerintem, ha nincs ez a sok lebutító elem, még egyértelműen tetszett is volna. Letisztult, modern, egységes, később a germánoknál láttam hasonlót.

Az első, ténylegesen kóstolt megállóm amúgy is Németország volt a 4-es csarnokban. Bevallom, a magyarokkal egy csarnokba befészkelő Olaszországra nem voltam most kíváncsi, csak néhány Chianti jött szóba bemelegítésnek: Ez hiányzik a magyar borpiacról: Könnyen iható egészséges, szép vörösborok 1000 forintos áron. 

A németek kissé technokrata stílusú berendezést rittyentettek, számomra száraz volt, kevés érzelemmel, bár mit vár a sztereotípiák vezérelte ember, ha nem ezt. A boraik ugyan ilyenek: Tudatosan, lépésről lépésre, ízről ízre összerakott tiszta borok, minden a helyén, minden megtervezve, precízen kivitelezve. Nem ismerem nagyon a német piacot és borvilágot, így mások ajánlataira hagyatkoztam, tehát bárki mondhatja, hogy pont nem a legjobbakat kóstoltam (bár az ajánlók pont az általuk legjobbnak tartottakhoz irányítottak) de az általános képem nem lett túl meggyőző. Tudatos, de izgalommentes borok, mindegyikben számomra zavaró édes-érzet, ami már csak azért is érthetetlen, hiszen ha mi itt Magyarországon képesek vagyunk egy szép száraz bort készíteni, akkor a jóval hidegebb Németországban miért hagynak mindig egy csöpp cukrot a száraz borokban? Valószínűleg a piacuk ezt kívánja, illetve a határozottabb savképet egyensúlyozzák ki 3-4 gramm cukorral, de nekem valahogy pont ettől nem tűntek harmonikusnak a borok. Az aromaképük viszont kiváló volt, okos hordóhasználattal, szép szőlős primőr aromákkal, fajtajellegekkel, és másodlagos aromaképekkel.

Következett Rhone völgye, ragyogó, jó ivású vörösborokkal, zömében egy-két éves, barriqueolt tételekkel, klasszikus címkékkel és brutálisan nehéz palackokkal. A borvidék utcája nagyon ízlésesen, jó arculati elemekkel volt felépítve, hirdetve az idei évi szlogent: "Think Red / Think Cotes du Rohne Wines" Minden vörösben úszott, megdöbbentően nagy szerepet adva egy pár vörös tűsarkú cipőnek a reklámképeken. Valahogy mégis más volt az életérzés és az üzenet, mint a BB édes merlotjának cipellőinél, ugyanakkor el kell ismerjem, annyival volt csak profibb a kivitelezés és a hangulat, amennyivel frissebb a megjelenés, így én azt a következtetést vontam le, hogy talán nem is a vörös tűsarkúval van baj az óriásplakátokon és nem a hangulattal, hanem azzal, hogy pont ez a termék jellemez egy borvidéket és ettől nem vonatkoztatunk el fejben. Ezt persze én, mint borvidéki szempontból kívülálló, nem a BB hibájának, hanem a borvidéki marketing semmilyenségének vagy elhibázottságának tulajdonítom, hiszen egy reklámozónak az a célja, hogy emblematikussá váljék a termék a reklámok nyomán. Az hogy a versenytársak (elsősorban a borvidék, mint többek közt öndefiniálásra hivatott szerveződés) semmit nem lépnek, nyilván nem arra ösztönzi az embert, hogy megkorbácsolja magát. De elkalandoztam...

Ami nekem érdekes volt, hogy mennyire felerősödött a franciákban a kínai borpiac utáni vágyakozás. A reklámképeken megjelent a hagyományos ételfotók mellett a kínai gyorséttermek papírdoboza és az evőpálcika, egyértelműen jelezve, mi az új fókuszpont, a meghódításra váró új terep. 

Aztán a nap fénypontja következett, Burgundia: A a borvidéken harmadikként került sor a Domaine Romain-ra Kelet-Burgundiából. 10,5 hektáron gazdálkodnak 60 különböző parcellán, a borász szavaiból ás kisugárzásából ömlik az évszázados szakértelem és tudás. A borok rendkívül kiegyensúlyozottak voltak, olyan professzionális hordóhasználattal, amilyennek a közelében sem volt még egyetlen általam kóstolt bor sem. Acéltartályokban és minimum 3 éves hordókban érlelődnek borok, az annál fiatalabb hordó ugyanis a borász szerint túl sok ízt ad át, túlzottan is eluralkodik a borain. És ez érződött is; az a magabiztos, természetes szakértelem, amely nyomán a borok frissek és üdék maradnak, több vitalitást őriznek, mint egy fél éves reduktív illatos újbor, mégis kiérleltek, rendezettek, a hordó finom oxidációja és tiszta, lágy pörkölési aromái pedig nemhogy nem tolakodnak, kifejezetten csak támogató szerepet nyújtanak. A barrique nem fed el semmit és nem is szabad, hogy elfedjen, az itt kóstolt boroknak minden egyes cseppje egy egész világot tartalmazott, folyamatosan változott és elkápráztatott. Csak szuperlatívuszokban tudtam beszélni róluk akkor is és most is, de ami igazán mellbe vágott, az a partner-árlistájuk: 4 és 10 euró közötti árakat közöltek ki ami akkora Best-Buy, hogy legszívesebben nem is felvásárolnám a készletüket, hanem elmennék hozzájuk pincemunkásnak, ha egyáltalán felvenne. Bruális, elképesztő, fenomenális. Ez a szubjektív véleményem. 

A másik ilyen élmény a sorban 6. Yvon et Pascal 2011-es Sancerre Blanc A.O.C. -ja és a 2010-es Pouilly-Fume A.O.C. -ja, melyek új megvilágításba helyezték számomra a csúcsbor kifejezést.

Miután összeszedtem magam illetve a velem tartó néhány borász barátom is magához tért az ámulatból, otthagytuk Franciaországot, nagy és remélem helyes tanulságokat levonva: 

Ez az ország nemhiába a borvilág csúcsa évszázadok óta. Hiába sok a feltörekvő versenytárs, hiába a vészmadarak és hiába a későbbi kóstolások által is bizonyítást nyert Újvilági fantasztikum, ezeken a francia borokon érződik az a több száz éves tapasztalat, magabiztosság és tudás, mely által a borok ennyire élettel-teliek, harmonikusak és varázslatosak lesznek. És a végére - a francia és újvilági borok kóstolása után - megszületett bennem egy gondolat a magyar csúcs-vörösborok helyéről a világban:

Én magam mindig elismertem és csodáltam a Villányi úttörőket és boraikat, de olyan tisztán és élesen rajzolódott ki a különbség köztünk és a Franciák közt, mint előttem még soha: A mi boraink nagyok, testesek, dúsak és nehezek. Gyönyörködtetik, de megölik a kóstolóikat: agyonnyomják az embert, nehezen csúsznak. Az itt kóstolt vörösök ugyanolyan minőségérzet és koncentráltság mellett vitálisabbak, jobban esnek, míg később, az újvilági borokat összekóstolgatva nagyobb, nehezebb, durvábban hordózott, de mégis jobb ivású borokat kóstolhattunk. Különösen érdekes volt, hogy a kóstolózónában találtunk villányi bort is a csúcsborok közé illesztve, így tapasztalhattam, hogy a hasonló árkategóriában versenyző újvilágiak strukturáltabbak és harmonikusabbak, a savak szépen támasztanak, ettől játékosabbak, olyanok a mi lomha orrszarvúinkkal szemben, mint játékos 2 tonnás vízilovak pancsolás közben. Mások persze a játékszabályok, és ezt sosem szabad elfelejteni, nem jó játék rögbit játszani amerikai focistákkal, hiába hasonló a két játék. A minőségi előnyük tehát számomra tény, de mégsem róható fel nagyjainknak. Én ezek után is elhiszem, hogy Gere és a többiek vannak olyan jók, mint bárki a világban, csak esetleg a feltételrendszer vagy a gondolatiság más.

Franciaország után maradtak az újvilági sauvignon blanc -ok, chardonnay-k és pinot noir-ok, fergeteges élményt nyújtva. Gyönyörű csomagolások, gyönyörű borok, olyan Pinot Noirok, amilyenekkel csak nagyon ritkán találkoztam itthon. Ami viszont mellbevágó volt, hogy néhány nálunk hagyományos és náluk kisebb felületen termesztett fajtából oktathatnánk a déli féltekét. Szürkebarátból például szinte csak jobbakat tudok levenni egy polcról itthon, mint amiket ott kóstoltam. 

És végül, egy felhozó estebéd után az osztrák GV-k. Én értem, hogy miért futnak most az osztrák borok a világban, bár - és ez a végkövetkeztetésem - ha nem jóllakott napközisek irányítanak majd itthon mindenféle testületet, ha nem kontraszelektív lesz a kiválasztódás a szakpolitikában, ha nem dobják ki az ablakon a gagyibbnál gagyibb megjelenésekre a szakma által összedobott pénzt, hanem ezek helyett világos koncepcióval, végre normális célokkal és normális kommunikációval lépünk egy világpiaci találkozóra, Ausztria ilyen borokkal hozzánk képest a kanyarban sem lesz.

Ez az álomképem szerintem egy lehetséges jövőkép... Remélem hogy egyszer teljesül, mert a ProWein után még világosabb számomra, hogy bár óriási a lemaradásunk, hihetetlen a bennünk rejlő potenciál. 

// Mindeközben lement a Borjour Magnum is, amiről az Alkoholistán olvashattok! //