Losonci Bálint naplóját olvasgattam a Művelt Alkoholistán, és közben rengeteg gondolatom támadt.
Én gyakran a nagyüzemek védelmére kelek az írásaimban és a magán-megszólalásaimban, hiszen korábban eltöltöttem néhány évet ilyen borászatokban és láttam, tapasztaltam, hogy nem mindenki borhamisító, aki mennyiségi termelőnek áll, de ez egy nagyon más történet.
Ugyanakkor irányítottam már kis családi pincét is az indulás (vagy újraindítás) időszakában, így tudom, milyen nehézségei lehetnek/vannak az álmok megvalósításának.
Bálint naplójában és magában a gondolkodásmódban nekem leginkább az organikus fejlődésről szóló értekezése tetszett. Magam is úgy gondolom, hogy mind közép-, mind hosszútávon ez a fejlődési forma rejti magában a legnagyobb pozitívumokat. A borászat együtt fejlődik a borásszal, kölcsönösen elérve saját határaikat mind technikailag, mind tudásban. És miután az ember eléri a határait, fejlődésnek indul. Gyors, tartalmas fejlődésnek, ami sokkal többet ad, mint egy hirtelen jött tőkeinjekció, aminek már olyan sokszor csúnya szakítás lett a vége.
Ez a fejlődés egyszerre hat a borokra, a fogyasztókra, a szőlőre és a pincére, de mindennek a közepében az Ember áll. Az az ember, aki saját maga álmodta meg egykor az álmát és saját erőből valósította meg. És ez egyben a kézművesség ismérve is számomra. Nem a technológia, nem is a marketingmaszlag. Csak egy ember, aki a szőlő metszésétől a palack kidugózásáig ott van, figyel, ismeri a borait és közben fokozatosan fejlődik.
